Ha a környezetbarát munkavégzésről beszélünk, a legtöbbeknek olyan komplex feladatok jutnak eszébe, melyek megvalósítása rengeteg képzelőerőt, energiát és természetesen pénzt vesz igénybe. Pedig a zöld iroda koncepciójának megvalósításához nem feltétlenül kell elérhetetlen távlatokban gondolkodnunk.

Tudtad például, hogy mennyi szén-dioxidot termel egy olyan, hétköznapi feladat, mint a nyomtatás? Éppen ezért már az olyan, egyszerű dolgok is rengeteget segítenek, mint a felesleges papírmunka csökkentése. Most megmutatjuk neked azt, hogy hogyan!

Miért káros a nyomtatás a környezetre?

A nyomtatás hétköznapi dolog, amely minden irodában természetesnek számít. Bizonyos munkafolyamatok során elengedhetetlen, egy nagyobb cég esetében pedig a napi nyomtatás mennyisége több ezer oldalra is rúghat. Ez rengeteg papírt jelent, melynek nagy része később akarva-akaratlanul is a szemétben landol. Ami már önmagában sem tekinthető környezetbarát, fenntartható megoldásnak.

Kevesen gondolnak bele azonban ezen túl a napi papírmunka környezetkárosító hatásaiba. A papír alapvetően újrahasznosítható, ám több dolog is akad a papírfogyasztás mellet, mely a napi szintű, rendszeres nyomtatást csendes, háttérben meghúzódó környezetszennyező erővé teszi.

Ilyen például a munka során használt eszközök üzemeltetésével járó energiafogyasztás. A hálózati villamos energiafogyasztásból származó emissziós érték évente akár az 1 tonnát is képes meghaladni, ennek pedig tekintélyes szeletét a nyomtatók mindennapos, aktív használata teszi ki.

 Ez összességében azt jelenti, hogy a meggondolatlan nyomtatás nem csupán pénztárcánkat, de a környezetünket is komoly terhelésnek képes alávetni. Ez a terhelés azonban a munkafolyamatok újragondolásán és modernizálásán keresztül nagy százalékban csökkenthető.

Így segít zöldebbé tenni a munkánkat az automatizáció

Azt, hogy a nyomtatás mennyi energiapazarlással jár, tökéletesen mutatja az a kutatás, mely szerint csupán az üzleti céllal használt lézernyomtatók tintasugarasra történő cseréje világszerte képes lenne arra, hogy megspóroljunk 280 ezer autónyi szén-dioxid-kibocsátást. Ez a szám már így is elképesztő, és akkor még bele sem gondoltunk abba, mi történne, ha a nyomtatást sikerülne szinte teljesen kiiktatni a mindennapos munkafolyamatokból.

Az elmúlt évek rohamos technikai fejlődése azonban lehetővé tette számunkra azt, hogy rengeteg, korábban papíralapon végzett munkafolyamatot digitalizáljunk. A digitális környezet egyrészt lehetővé teszi azt, hogy bizonyos feladatokat gyorsabban, egyszerűbben és hatékonyabban tudjunk elvégezni. Másrészt pedig azt, hogy munkánk során jóval kevesebb, felesleges papírt kelljen felhasználnunk és a felesleges energiafogyasztást is elkerüljük.

Ezt a hatékonyságot tovább fokozza a bizonyos részfeladatok vagy akár teljes munkafolyamatok automatizálása, melynek segítségével nem csupán a munka során felhasznált papír és energia spórolható meg. Az automatizált munkavégzés lehetővé teszi azt is, hogy kevesebb humán beavatkozásra legyen szükség, ami pedig a dolgozók által fogyasztott energiamennyiséget és az ebből fakadó szén-dioxid termelést is segít hatékonyan csökkenteni.

Ezért érdemes minél hamarabb búcsút inteni a papírnak

Az energiatakarékosság és a zöld munkamódszerek egyre inkább a figyelem középpontjába kerülnek napjainkban, és nem véletlenül. Egyrészt az egyre növekvő energiaárak miatt, másrészt pedig azért, mert a környezetbarát működés talán sosem volt annyira fontos, mint manapság. Hiszen a bolygónk, otthonunk egészségéért mindannyiunknak felelősséget kell vállalnunk.

Ebből fakadóan pedig nem meglepő, hogy a partnerek és az ügyfelek többsége is szeretne olyan cégekkel együttműködni, melyek képesek hatékonyan szabályozni energiafogyasztásukat és károsanyag-kibocsátásukat.

Összességében elmondható, hogy a szükségtelen nyomtatás rengeteg alapanyag és energia pazarlásával jár együtt. Bizonyos munkafolyamatok digitalizálása és automatizációja azonban segít abban, hogy kizárólag abban az esetben kelljen használnunk a nyomtatóinkat, amennyiben az valóban szükséges.

A felesleges nyomtatás kiiktatásával pedig egyrészt rengeteget spórolhatunk, másrészt pedig hatékonyan járulunk hozzá a környezetünk védelméhez is. A Dataxo Group automatizált folyamataival például a 2021. évi Szervezeti Karbonlábnyom kutatás szerint éves szinten mintegy 24,5 kg szén-dioxid-kibocsátást képes megspórolni, az elkerült nyomtatópapír-használattal.